Szigetelő festék

Minden kedves érdeklődőt várunk sok szeretettel, aki kezdő és most festi először egyedül a lakásának valamelyik pontját vagy már haladó és ért a festéshez, hiszen a weblapot úgy szerkesztettük, hogy nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy mindenki számára könnyen emészthető információkat kapjon elméletben, és a gyakorlatban is el tudja sajátítani a praktikákat.

Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a neki érdekes és hasznos festék részeket.
Ebben a cikkben mindennel foglalkozunk, ami szükséges ahhoz, hogy festés után jó eredményt kapjunk, és harmóniát teremtsünk lakásunkban.

Ami a mai világban a legfontosabb, az a lakásunkban a komfort, összhang legyen, amit a színek kiválasztásával, összehangolásával érünk el.
Mire ügyeljünk a festés előtt?

Nagyon fontos, hogy mielőtt nekilátunk a festésnek, elképzeljünk, hogy a színek a bútorokkal hogyan harmonizálnak, és mire van szükségünk a festéshez. Az interneten sok olyan program van fent, ami 3D-ben megmutatja azt, hogy fog kinézni, ha elkészül a szoba vagy lakás, és nagyon egyszerűen kiválaszthatjuk a színeket is, így rögtön látni fogjuk mi illik az adott felületre.

Az a legfontosabb, hogy olyan színeket válasszunk, ami otthonossá varázsolja környezetünket, és szeretettel, örömmel térünk haza. Nagyon sokan szeretik a meleg színeket nekik a sárgás, barnás színeket ajánljuk. A zöld szín mindenképp a nyugodtságot árasztja, és ehhez a színhez, bútorokat is könnyen tudunk választani, akár a fehér-fekete színösszeállítást is. Ha kicsi a tér, mindenképp világos színeket kell alkalmazni, hogy nagyobbítsa a teret, akár még egy tükörrel is feldobhatjuk a lakást, hogy optikailag nagyobbnak tűnjön. Ügyeljünk arra, hogy mindig csak annyi festéket vásároljuk, amennyi tényleg szükséges.

Következő fontos pontunk, ami már a gyakorlati munkához tartozik, a beltéri falfestékek.
Mindenképp szem előtt kell tartani, a festékválasztásnál azt, hogy ne tartalmazzon káros anyagokat, nehogy veszélyt jelentsenek Önre és családjára.

A dobozon mindig fel van tűntetve egy VOC érték, amely az egészségre káros mennyiséget mutatja. Ügyeljünk rá, hogy ez mindig nulla vagy ahhoz közeli szám legyen.

Biztos mindenki szeretné feldobni a nappalit, konyhát, vagy esetleg a közlekedőt különleges díszítéssel, faldekorációval. Ezekhez találunk sablonokat festékboltokban, semmi esetre ne szabad kézzel kezdjünk neki a munkának. Ötletes falra ragasztható figurákat találunk akár gyerekszobába is, de olyan is megtalálható, amit le lehet szedni a falról, ha esetleg megunjuk, és helyére másikat szeretnénk. Természetesen alaposan meg kell tervezni, utána járni ezeknek is.

Egy nagyon fontos dolgot szeretnék itt kiemelni, ami a lakásokban igencsak sűrűn előfordulhat. Ez nem más, mint a sokak számára nem kedves penész. Sokszor tapasztalhatunk olyat, hogy a lakásunkban bepenészesedik a fal. A beltéri falfestékek vásárlásánál nagyon fontos, hogy olyan festéket vásároljunk, ami gátolja a penészképződést.

A festendő felületet mindenképpen penésztől mentesíteni kell, és ha már nem tartalmaz penészgombákat, akkor kell olyan falfestéket választanunk, amelyen nem történik a páralecsapódás. Például a hő visszaverő időtálló tisztítható bevonat-rendszer. Ha a lakásban nagy a páratartalom gondoskodnunk kell a megfelelő szellőztetésről vagy olyan műszerekről, ami páramentesíti a levegőt. Célszerű mosható és időtálló falfestéket választanunk.

Következő nagy csoport a kültéri falfestékek vagy homlokzati festékek.

A kültéri falfestékeknél ügyelni kell arra, hogy az időjárás viszontagságainak ellenálljanak, kevés hőt nyeljenek el, mivel az megrövidíti az élettartamát. Itt mindenképp ajánljuk a jobb minőségű festék megvásárlását, hiszen, ha ezen spórolunk, akkor lehet, hogy pár év múlva ismét kell rá szánnunk a családi kasszából, hogy kijavítsuk a hibákat.

Mielőtt elkezdjük, a festést mindenképpen kell egy időbeosztást csinálni, hiszen lehetnek olyan tényezők, ami miatt abba kell hagyni a munkát. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy mindig olyan helyen hagyjuk abba, ahol egyébként is megtöri valami a festést, például sarkok, beugrók, ablakok. Ha erős napsütés van, nem ajánlatos festeni, mert a vízbázisú festékek túl hamar megszáradnak, és akkor, sem ha a szél erősebb, mert a szálló por esetleg belekerülhet a festékbe, és nem olyan eredményt kapunk amilyet szeretnénk.

A kültéri falfestékeknek három nagy fajtája van:Fára, Fémre, Tetőre kifejlesztett festékek.
Fafestésnél szem előtt kel tartanunk azt, hogy a fa egy szerves anyag, ami folyamatosan változtatja a szerkezetét, így olyan festéket kell választanunk, ami ezt a rugalmasságot kezelni tudja, és időállóan védelmet biztosít.

Fémfestékek esetén fontos szempont, hogy teljesen fedje, és elzárja a nedvességtől és a levegőtől, így nem indulhat el oxidációs folyamat, azaz nem fog rozsdásodni a felület.
Tetőfestékekre nem szoktunk nagy hangsúlyt fektetni, viszont annál fontosabb dolog, hiszen a tető az, ami megvéd minket a beázástól, a széltől, napfénytől.

A tetőfestés előkészítésénél mindenképp figyeljünk arra, hogy nagyon sok szennyeződés rakódik le, így azt el kell távolítani, hogy sikeresen tudjuk folytatni a munkát.

Remélem sikerült összeszednem azokat a fontosabb festési módszereket, ami minden festésnél a legfontosabb, és ha azt nem vesszük figyelembe nem kapunk jó eredményt, és minden Kedves Látogató megtalálta a neki hasznos dolgot.

Örömömre szolgál, hogy megoszthattam Önökkel a tapasztalataimat, és végigolvasta festékekről, festésről szóló cikkünket. Mindenkinek örömteli festést kívánok! Jó szórakozást a festék fajtákhoz.