37 millió fontba került a Nixon-interjú
„37 millió fontba került a Nixon-interjú”
Amikor a megszégyenült ex-elnök, Richard Nixon a Watergate-botrány kipattanása után egy televíziós interjúban bevallotta, hogy becsapta a nemzetet és cserben hagyta népét, a riporter, David Frost neve bekerült a halhatatlan televíziósok közé. Egy most megjelent könyvben Frost elárulta, mennyibe is került ez neki – adta hírül a The Independent angol napilap.
A Watergate-ügy ott szerepel az USA 5 legnagyobb botrányának listáján, és valószínűleg még hosszú ideig ott is marad. A hidegháború kellős közepén az egész világ erről beszélt, persze jelentős eltérésekkel az értékelés és magyarázatok terén. Már csak azért is, mert a botrány hatása messze túlmutatott a konkrét ügy jelentőségén. A szovjet propagandagépezet nem győzte hangsúlyozni a korrupt amerikai imperializmus züllöttségét, míg maguk az amerikaiak az eset után igazolni látták a demokráciába vetetett hitük megerősödését. Hiszen, az USA történetében először, az elnök lemondani kényszerült egy olyan botrány miatt, amit a média szellőztetett meg. Mi ez, ha nem maga a demokrácia?
Nixon, a republikánus politikus 1968-ban lett az Egyesült Államok elnöke, majd 1972-ben újraválasztották. Hivatali ideje alatt számos jelentős külpolitikai lépést tett. Nevéhez fűződik többek között a vietnámi háború befejezése, egy fegyverkorlátozási egyezmény aláírása a Szovjetunióval, valamint az első hivatalos elnöki látogatás Kínába. Mindezek ellenére az utókor emlékezetében eredményeit elhomályosítja a botrány, mely nevét arról a washingtoni szálloda- és iroda-komplexumról kapta, ahol a demokrata párt székelt.
1972-ben a választási kampány idején a Watergate épületben elfogtak néhány betörőt, akiknél profi lehallgató eszközöket, „poloskákat” találtak. Ekkor kezdett magánnyomozásba a Washington Post napilap. Az újságnak sikerült kiderítenie, hogy a behatoláson kapott FBI és CIA ügynökök a Nixon újraválasztásáért felelős bizottságnak dolgoztak. Az elnök végül abba bukott bele, hogy megpróbálta eltusolni az ügyet.
Miután az elnök lemondott, gyakorlatilag minden vezető riporter próbálkozott elsőként televíziós interjút készíteni vele. A különleges „skalpot” végül az angol David Frost-nak sikerült megszerezni, aki ezzel egy életre bebiztosította szakmai karrierjét. Frost a napokban megjelent Shooting Stars (Hulló csillagok) című könyvében felfedte a rendhagyó médiatörténeti esemény hátterét. Mint írja, abban az időben minden kollégája Nixon-ra pályázott, ezért kénytelen volt olyan ajánlatot tenni, amivel biztosan megelőzi riválisait. Hosszas töprengés és kalkuláció után végül 3 millió fontot kínált az elnöknek a szereplésért, amit az elfogadott. Hogy előteremtse ezt az összeget, szinte mindenét pénzre váltotta, beleértve a London Weekend nevű televíziós csatorna 5%-os tulajdonrészét. Ha megtartja, 1994-ben, amikor a csatorna gazdát cserélt, Frost ezért kb. 37 millió fontot (14.8 milliárd forintot) kapott volna. „A legkockázatosabb vállalkozások egyike, amiben valaha is részt vettem. […] De most is ugyanígy döntenék” – állítja a szerző.