Reaganomics, az ajzószer, amely elpusztította a Szovjetuniót
Reaganomics, az ajzószer, amely elpusztította a Szovjetuniót
Nem csak nevében, de hatásait tekintve is több hasonlóságot mutat a doppingszerekkel. A Reaganomics az a politikai és gazdasági program, melyet elnöksége idején Ronald Reagan következetesen megvalósított, s melynek köszönhetően a kétpólusú világrend erőviszonyai oly mértékben felborultak, hogy az évtizedekre visszanyúló versengésből a Szovjetunió már csakis vesztesként kerülhetett ki.
Hollywoodtól a Fehér Házig
Ronald Wilson Reagan 1911. február 6-án született az illionisi Tampicóban. A „félművelt ember és filmsztár” – ahogyan még ma is sokan emlegetik – 1937-től főként western filmekben vállalt szerepeket „a hollywoodi álomgyárban”. Általában átlagembereket alakított, a rendezők és producerek nem tartották különösképpen tehetségesnek, ezért nem kapott főszerepeket. 1954-től 1962-ig a
General Electric vállalat TV-műsorát vezette, miközben egyre inkább a politika felé sodródott. 1966-ban Kalifornia kormányzójává választották, mely megalapozta politikai karrierjét, mindez ugyanis szerencsés időszakban, a terület gazdasági fellendülése idején történt. Kalifornia alkotmánya szerint a költségvetési egyensúlynak teljesülnie kellett, vagyis csak annyi adót lehetett beszedni, amennyit az állam fel is használt. Így akadt olyan év, amikor az adózók részére visszatérítést fizettek. Ez persze jótékony hatással bírt a kormányzó népszerűségére. Amennyiben Kaliforniát önálló államként vesszük figyelembe, akkor ebben az időszakban a világ 10 legnagyobb GDP-vel rendelkező állama közé tartozhatott volna! A republikánus párt 1974-es kudarca –Nixon augusztusi lemondása a watergate-botrány miatt – után előtérbe került demokraták a recesszió és olajválság hatására 1980-ra elvesztették támogatottságukat. Így kerülhetett sor a demokrata James Earl Carterután egy újabb republikánus, nevezetesen Reagan megválasztására, aki 69 éves korában az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke lett, 1981-től kezdődően egészen 1989-ig töltötte be az elnöki tisztséget.
Legfőbb érdeme, hogy országának egyetlen puskalövés nélkül sikerült legyőznie a Szovjetuniót, véget vetve ezzel a II. világháborút követő több mint negyvenéves időszaknak, amely a hidegháború néven vonult be a történelembe. Reagan karrierje az „amerikai álmot” testesítette meg, vagyis azt, hogy egy átlagember is az Egyesült Államok elnökévé válhat. Nem volt szakmailag túlzottan képzett, mégis a 20. század legnagyobb elnökei között tartják számon. Zsenialitása abban rejlett, hogy tökéletes stratégiát határozott meg az USA számára (melyetReaganomics-ként emlegetünk), és ennek végrehajtásához kiváló érzékkel választotta ki a megfelelő embereket.
Reaganomics, avagy a pénzügyi zsenik kormánya
Reagan apparátusa a pénzügyi zsenik kormánya volt. Elnöklése alatt valóságos monetáris forradalom ment végbe az USA-ban, s mi sem jellemzi jobban ezt az időszakot, mint az a tény, hogy négy közgazdasági Nobel-díj is az Amerikai Egyesült Államokba került.
A neokonzervatív, 1976-ban Nobel-díjjal jutalmazott közgazdász,
Milton Friedman a hatékony gazdasági működést tanulmányozta, s megfogalmazta ennek matematikai feltételeit. Háromszáz oldalas egyenletben vezette le, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy működőképes gazdaságnak. Friedman úgy gondolta, hogy jelentős mértékben csökkenteni kell az adókat, ezzel nőni fog a vállalatok befektetési kedve, ezáltal több munkahely lesz és kevesebb munkanélküli, nő a vásárlóerő, és miközben nő az életszínvonal, az alacsonyabb adók ellenére is növekedni fog az állam bevétele. (Gyorsan tegyük hozzá, hogy ez a modell a ’70-es évekbeli USA gazdaságának jellemzői alapján született, ami akkor és ott kiválóan bevált, ám korántsem biztos, hogy más gazdasági rendszerekben, például ma Magyarországon működne.) Ez a modell lett a Reaganomics alapelve.
Az 1981-83 közötti időszakban évenként 10%-os adócsökkentést hajtottak végre. Csökkentették a forgalomban lévő pénz mennyiségét, ezáltal megakadályozták az infláció növekedését. Ugyanakkor sajátos stratégiai elemként a Szovjetunió elleni harc jegyében 5 évre, 1 billió dolláros költségvetést irányoztak elő védelmi kiadásokra a Pentagonnak. A költségvetés elfogadtatása nem ment akadály nélkül, hiszen várható volt, hogy a rendkívüli összeg deficitet eredményez majd. Mégis, kiváló szakembereinek (James Baker stábfőnök, David Stockman költségvetési igazgató és Don Regan pénzügyminiszter) a költségvetést sikerült elfogadtatni a Kongresszussal. A deficit be is következett, ám 1984-re az infláció 12,4%-ról 4,1%-ra mérséklődött, emellett 7%-ra apadt a munkanélküliség, miközben a vállalkozások számára nyújtott hitelek kamatlába rendkívül kedvező szintre, 12%-ra esett. A stratégia meghozta gyümölcsét, Reagan népszerűsége az egekbe emelkedett. 1984-ben óriási többséggel választották újra, demokrata ellenfele, Walter Mondale az 50 államból mindössze egyben tudott győzni.
A gazdasági elit azonban nem csak a pénzügyi tervek kidolgozásában és végrehajtásában jeleskedett, kiválóan használták ki a menet közben adódó lehetőségeket is. A ’80-as évekre hatalmas mennyiségű tőke képződött az arab térségben (Szaúd-Arábia, Katar, Bahrein, Kuvait, Irak), mely a világ olajkészletének 60-70%-ával rendelkezett. Az olajbevételeik robbanásszerűen növekedni kezdtek, azonban ott a helyszínen képtelenség volt beruházni ekkora tőkét.
Ezért a James Earl Carterkormányzása alatt a befektetések után fizetett 17%-os kamatlábat 20%-ra emelték fel, melynek köszönhetően közel 1500 milliárd dollárnyi tőke áramlott az amerikai bankokba. A reagani kormányzat remekül használta fel ezt az óriási összeget, a gazdaságélénkítő programok hatására ugrásszerűen fejlődött az ipar, azon belül is elsősorban a jövő tudományos és technikai fejlődésének kulcsai, a mikroelektronika és az informatika. Létrejött a Szilíciumvölgy és a hozzá hasonló informatikai kutató és termelő központok, az első Kaliforniában, majd Atlantában, Texasban és Albanyban. Ugyanakkor érdemes azt is megemlíteni, hogy sok neves közgazdász fogalmazta meg azon véleményét, miszerint valójában az „olajpénzek” nélkül a Reaganomics fabatkát sem ért volna, s az Elnök programja megbukott volna az arab befektetők pénze nélkül.
Kivédhetetlen fegyverek
A stabil gazdasági háttér és az ugrásszerű tudományos és technikai fejlődés hatására fegyverek teljesen új generációja született meg. Az első, igen tekintélyes eredmény a műholdrendszer kialakítása volt. Ma mintegy 1200 darab kering az USA szolgálatában, melynek köszönhetően az amerikai kormányzat a Föld minden pontját látja, 3 dimenziós színes képekben. Megfelelő légköri viszonyok mellett kb.2 cm pontossággal tudnak fókuszálni egy objektumra, egy tárgyra, vagy bármi másra. A NASA a műholdak felvételeit élőben tudja követni.
Második jelentős fegyverkezési eredménynek a lopakodó vadászgépek (F-117 Nighthawk, F-118, AB), illetve bombázók (B-1, B-1b, B-2 Spirit) kifejlesztése bizonyult. Ezeknek grammja többe kerül, mint az arany (például a B-2 Spirit bombázó ára 2 milliárd dollár körüli összeg). A már előbb említett műholdak segítségével a terepviszonyok meghatározásának köszönhetően különösen alacsony repülésre alkalmasak, akár 100 méter magasan is hangsebességgel tudnak repülni. A gépek anyaga, valamint különleges formája miatt kicsi a radarárnyékuk, így a radar nem képes észlelni azokat.
A harmadik újgenerációs fegyver a cirkáló rakéta, mely szintén a műholdak segítségével irányítható, ezáltal találati pontossága igen magas.
A negyedik, s egyben legismertebb eredmény a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés(Strategic Defense Initiative, rövidítve SDI). Reagan még 1979-ben járt a coloradói Észak-Amerikai Légvédelmi Központban. Itt szembesült azzal a ténnyel, hogy az általa később a „gonosz birodalmának” nevezett Szovjetunió atomtámadása esetén
az USA gyakorlatilag védtelen. Ezért 1983. március 23-án meghirdette a híres „Csillagháborús programját”. Ennek lényege, hogy az Amerikai Egyesült Államok körül nagy erejű lézerfegyverekkel és lézertükrökkel űrpajzsot hoznak létre az atomfegyvereket hordozó ballisztikus rakéták ellen. A programot sohasem valósították meg teljes egészében, melynek oka, hogy korán ráébredtek a védelmi rendszer hibáira, helyette az NME rendszert kezdték fejleszteni, melynek alapját az űrből kilőtt lézernyalábok helyett szupergyors földi elfogórakéták képezik.
A kétpólusú világ felbomlása
Reagan gyűlölte a Szovjetunió által megtestesített kommunizmust. Állandó potenciális veszélyforrásként tekintett Moszkvára (nem minden alap nélkül), s mindenáron le akarta rombolni az Egyesült Államok legfőbb riválisát. Tisztában volt vele, hogy egy nukleáris világháború pontosan ugyanakkora veszteségeket okozna saját országának, mint a Szovjetuniónak, ezért elődeihez híven ő is mindent elkövetett, hogy a katasztrófa ne következhessen be. Az ő fegyvere maga a Reaganomics volt. A ’80-as évekre ugyanis a keleti blokk gazdasága az összeomlás szélére sodródott. A Szovjetunió sebzett, de ezáltal egyben veszélyes vaddá is vált, mely a bukás szélén (kockázat híján) akár egy esztelen nukleáris támadást is indíthatott volna. Reagan helyesen mérte fel Moszkva gyenge pontját, a Reaganomics, vagyis a hatékony gazdaságerősítés, a hozzá kapcsolódó tudományos és technikai fejlődés a fegyverkezésre költött hatalmas összegekkel párosítva ellehetetlenítette az oroszokat, a szovjet gazdaság egyre nehezebb helyzetében képtelen volt lépést tartani az amerikaiakkal. Noha odaát is komoly és veszedelmes fegyverek (pl. új típusú atomtengeralattjárók, vadászbombázók, stb.) prototípusai bukkantak fel, ezek tömeggyártására már nem maradt kapacitás, miközben ketyegett a gazdaság időzített bombája. A helyzet némileg a II. világháború végnapjaira emlékeztetett azzal a lényeges különbséggel, hogy nyílt konfliktus híján most a katonai összeomlás helyett a pénzügyi csőd fenyegette az ellenfelet, jelen esetben a Szovjetuniót. Egy-egy „csodafegyver” megjelenése pedig most sem volt képes megváltoztatni az erőviszonyokat. Különösen úgy nem, hogy az USA fegyverkezésre költött irdatlan dollármilliárdjainak legnagyobb része védelmi rendszerek fejlesztését szolgálta.
Közben hatalomváltás történt Moszkvában, 1985-ben a korábbi keményvonalas kommunistákkal szemben egy fiatalabb, reformpárti vezetőt, Mihail Gorbacsovot választották meg a Szovjetunió pártfőtitkárának. Gorbacsov szinte azonnal felmérte a helyzet súlyát, s úgy döntött, hogy véget vet a katasztrófával fenyegető helyzetnek. 1986. október 11-12-én Reykjavikban a Reagan-Gorbacsov csúcstalálkozón az amerikai elnök döntő fölényben volt. Gorbacsov kénytelen volt elfogadni, hogy a Szovjetunió kivonul a kelet-európai államokból, ennek fejében az Egyesült Államok 100 milliárd dolláros hitelprogramot biztosít számukra, valamint a NATO nem terjeszkedik Kelet-Európa felé. Ezt a megállapodást 1989. december 2-3. között Máltán az Egyesült Államok részéről már az időközben Reagan helyett megválasztott George Bush írta alá.
Talán mindenképpen elkerülhetetlen volt a Szovjetunió összeomlása. Sok szakértő szerint a később Nobel-békedíjjal jutalmazott Gorbacsovnak is elévülhetetlen érdemei vannak a hidegháború felszámolásában. Az viszont kétségtelen, hogy a folyamat még sokáig elhúzódott volna, ha nincs a Reaganomics, mely szárnyakat adott az Egyesült Államoknak a Szovjetunióval szemben. Ronald Wilson Reagan nem csupán a történelemkönyvekbe vésődött be, sok más intézmény mellett az ő nevét őrzi Washington legfőbb repülőtere, valamint egy repülőgéphordozó anyahajó is. 1992-ben a német újraegyesítés előmozdításáért Berlin díszpolgárává avatták. 2004. június 5-én hunyt el.