Az e-számla lényege, hogy elektronikus formában bocsátják ki és abban a formában is könyveli le a befogadó fél. Fontos, hogy az e-számla olyan számlázó programmal készüljön, amely nem teszi lehetővé a kiállítás után, hogy belejavítsanak, módosítsák a kiállított számlát. További követelmény, hogy hiteles elektronikus aláírással és időbélyeggel kell rendelkeznie az e-számlának. Ezeket a technikai követelményeket leszámítva minden másban ugyanazok az e-számlával kapcsolatos kritériumok, mint amik a papír alapú számlákra vonatkoznak.
Fabbro bejegyzései
Nyugodt álmok
A rohanó hétköznapok sodrában egyre lényegesebb, hogy milyen körülmények között töltjük a pihenésre szánt időt, s ebből az éjszaka a leghangsúlyosabb. Aki már volt valóban fáradt, az tudja, hogy a kényelmetlen fekhely egy kínzással is felér ilyen esetben. Egy kényelmes ágy azonban valódi kikapcsolódást képes nyújtani. A mai modern matracok ezt kiválóan képesek biztosítani, akár a hagyományosabb latex matracokról legyen szó, akár a bonell vagy táskarugós matracokról; mindezt igényeinkhez mérten már magunk dönthetjük el.
Irodalmi könyvek
Az irodalom nagyjainak a műveinek az olvasása nem csak a műveltségünket fejleszti, de rengeteg tanulsággal, bölcsességgel is szolgálnak ezek a könyvek. Bár sok olyan van, amelyet megfilmesítettek, így szinte mindenki ismeri az alaptörténetet, mégis a legtöbbről elmondható, hogy a film megnézése után elolvasott könyv új élménnyel gazdagítja az olvasót. Legyen szó akár Monte Cristo grófjáról, vagy A három testőrről, vagy a Koldus és királyfiról, mindegyiknek a könyvváltozata tud olyat adni, amit a filmben nem tudtak visszaadni. Ráadásul a Koldus és királyfi elolvasása után még örömmel is tölthet el minket, hogy nem abban a korban élünk.
A telefon története
Bárkit megkérdezünk arról, hogy kinek köszönhetjük a telefont, szinte mindenki kapásból vágja rá a választ, hogy Alexander Graham Bell-nek. Bár valóban ő szabadalmaztatta az akkor még távbeszélőként elhíresült technikát 1876-ban, de igazából már 1874-ben Antonio Meucci lefektette a telefon alapjait, csak anyagi problémák miatt nem volt lehetősége bejegyeztetni rá a szabadalmat. Éppen ezért 2002-ben az amerikai képviselőház utólagosan Meuccit ismerte el a telefon feltalálójának. Bármelyikük is volt az ötletgazda, az biztos, hogy egyiküknek sem fordult volna meg a fejében, hogy egyszer majd vezeték nélkül is fognak működni telefonok.
A mobiltelefon elődjének számító készüléket már 1945-ben elkészítették, azonban ez még nem volt képes az adótornyok közötti váltásra, így beszélgetés közben érdemes volt egy helyben maradni, különben megszakadt a hívás. Ebben áttörést az 1970-es év hozott, mikor Amos Bell feltalálta a cellák közötti átadás technológiáját, így a mobiltelefonok már út közben is folyamatos kapcsolatot tudtak fenntartani a beszélgetők között.
A fogászat története
Már az ókori Egyiptomból is maradtak fenn olyan leletek, amelyek a fogszuvasodásról, fogágybetegségekről és az ezek elleni, akkor még meddő, küzdelmekről szólnak. A múmiák szájába a temetéskor az elhullajtott fogait is rögzítették, hogy a túlvilágon nehogy fog nélkül kelljen élnie.
Igazi áttörés volt a római birodalom fejlődése a fogászat terén is. A leletekből, leírásokból láthatjuk, hogy a római fogorvosok már fúrókat, fogót is használtak a fogak kezelésénél, fájdalomcsillapítónak pedig ópiumot adtak a páciensnek.
A sötét középkor sajnos a fogászat terén se volt világosabb, fejlődést gyakorlatilag egyáltalán nem hozott, ezzel szemben a népi „gyógyászat” divatja hódított, ami legfeljebb a gennyes fogak kihúzásában volt hatékony, de a többi kezelési mód elhagyható lett volna.
A 19. századig egyetlen említésre méltó továbblépés történt, 1774-ben, amikor Duchateau francia gyógyszerész egy párizsi porcelángyárban készítette el az első porcelán fogsort, majd 1808-ban Fonzi olasz származású fogorvosnak sikerült egyes porcelán fogakat előállítani. Ezzel megalapozta a maihoz hasonló műfogak gyártását. Az amalgám-tömést első alkalommal egy Murphy nevű londoni fogorvos alkalmazta 1825-ben.
A 20. században végre rohamos fejlődésnek indult a fogászat, így mára már professzionális eszközökkel, anyagokkal olyan hatás érhető el, mintha az embernek egyetlen rossz foga se lenne. A fehértömés például teljesen összeépül a foggal és szabad szemmel csak nehezen észrevehető.