Új alvással foglalkozó blog indult Matracman néven.

4 fiatal matrac szakértő új blogot indított Matracman alvásblog néven, hogy felhívják rá a figyelmet, hogy a testmozgás és a helyes táplálkozás mellett egészségünk harmadik alappillére az alvás.

Az alvás ugyanúgy felel az elhízásért, a cukorbetegségért, a szív- és érrendszeri panaszokért, mint a helytelen táplálkozás vagy a túl kevés testmozgás, mégsem foglalkozik vele szinte senki.

A magyar társadalom majdnem fele szenvedett már élete folyamán inszomniában, mégis alig történik meg az, hogy a háziorvos felhívja a figyelmet az alvás fontosságára. Pedig a kialvatlanság például sokkal durvábban befolyásolja autóvezetési képességünket, mint az ittasság. A túl kevés alvás hetente követel életeket az utakon, mégsem vagyunk tudatában a veszélynek

A konkrét balesetek mellett családok mennek tönkre azért, mert feleség és/vagy férj kialvatlanok és ezért sokkal ingerlékenyebbek, majd végeredményként nem képesek kezelni a párkapcsolati problémákat.

A Matracman blog pontosan ezen szeretne változtatni. Lelkes szakértői a tárgyi feltételektől (ágy, matrac, ágynemű) kezdve a mentális feltételekig (relaxáció, alvásbetegségek) mindenben igyekszik segítséget nyújtani az érdeklődő olvasóknak, hogy még egészségesebb életet élhessenek.

Minőségi fehérjét tartalmazó protein szelet

Egy jó sportszeletnek ma már az íze is igazán kellemes, gyümölcsös. A protein szelet minőségi fehérjét tartalmaz, és kevés cukrot. Édesítőszerként izomaltot használnak fel. Sok benne a rost. A lágy protein szelet kiváló tápanyagforrásnak tekinthető. Glutént és nyomokban szójatermékeket tartalmaznak, így az erre allergiásoknak nem ajánlatos a fogyasztása. Nagytételben is megvásárolható.

Proenzi.hu ízületi fájdalomcsillapítás

A proenzi.hu ízületi fájdalomcsillapítás igen hatásos a proenzi készítményekkel, ezért érdemes kipróbálni ezeket. A proenzi expur például már 4-6 hét használat után megmutatja hatását és akár 23 hónapig hatékonyan képes megszüntetni a fájdalmakat. Amennyiben a továbbiakban is szeretne bővebben olvasni ezekről a minőségi proenzi termékekről, bátran keresse fel weboldalunkat a proenzi.hu-t, és itt a teljes kínálat is elérhető lesz mindenki számára.

Glükozamin a porc elemi összetevője

Glükozamin a porc elemi összetevője megtalálható a proenzi tablettákban, rágótablettákban és krémekben is, ezért érdemes kipróbálni ezeket. A proenzi expur is tartalmaz glükozamint, valamint kondroitint, illetve MSM-et is, amelyek mind nagyon hatásosak ha a porckopásról és ízületi fájdalomról van szó. Amennyiben többet szeretne megtudni a glükozaminról látogassa fel weboldalunkat a proenzi.hu-t, és itt a teljes kínálat is megtekinthető lesz majd.

A gránátalma kapszula antioxidánsokat tartalmaz

A gránátalma értékes antioxidánsokkal rendelkezik, így semmiképpen sem szabad kihagyni étrendünkből. A gránátalma kapszula szedésével növekszik az erőnlétünk, javul szellemi képességünk. Lassítja a szervezet öregedési folyamatait. Segít egyensúlyba hozni a vér koleszterinszintjét, így csökkenti a magas vérnyomást. Rugalmassá teszi az érfalakat. A gránátalma kapszula szedése kortól függetlenül ajánlható. A napi ajánlott mennyiséget nem ajánlatos túllépni.