Már az ókori Egyiptomból is maradtak fenn olyan leletek, amelyek a fogszuvasodásról, fogágybetegségekről és az ezek elleni, akkor még meddő, küzdelmekről szólnak. A múmiák szájába a temetéskor az elhullajtott fogait is rögzítették, hogy a túlvilágon nehogy fog nélkül kelljen élnie.

Igazi áttörés volt a római birodalom fejlődése a fogászat terén is. A leletekből, leírásokból láthatjuk, hogy a római fogorvosok már fúrókat, fogót is használtak a fogak kezelésénél, fájdalomcsillapítónak pedig ópiumot adtak a páciensnek.

A sötét középkor sajnos a fogászat terén se volt világosabb, fejlődést gyakorlatilag egyáltalán nem hozott, ezzel szemben a népi „gyógyászat” divatja hódított, ami legfeljebb a gennyes fogak kihúzásában volt hatékony, de a többi kezelési mód elhagyható lett volna.

A 19. századig egyetlen említésre méltó továbblépés történt, 1774-ben, amikor Duchateau francia gyógyszerész egy párizsi porcelángyárban készítette el az első porcelán fogsort, majd 1808-ban Fonzi olasz származású fogorvosnak sikerült egyes porcelán fogakat előállítani. Ezzel megalapozta a maihoz hasonló műfogak gyártását. Az amalgám-tömést első alkalommal egy Murphy nevű londoni fogorvos alkalmazta 1825-ben.

A 20. században végre rohamos fejlődésnek indult a fogászat, így mára már professzionális eszközökkel, anyagokkal olyan hatás érhető el, mintha az embernek egyetlen rossz foga se lenne. A fehértömés például teljesen összeépül a foggal és szabad szemmel csak nehezen észrevehető.